2010. szeptember 1. szerda 17 óra MTA SZAB Székház (Somogyi u. 7.)
A MATEMATIKA HOLISZTIKUS MEGKÖZELÍTÉSE
Vendég: Dr. Szalay István matematikus, a Közéleti Kávéház Kuratórium
elnöke
Beszélgetőtársak: Sényei Róbert tanár és Lőrik György közgazdász
2010. szeptember 1. szerda 18 óra Reök Kávézó (Tisza L. krt. 56.)
EGY ÓRA A PÉNZ BŰVÖLETÉBEN
avagy a felelősségvállalás az egymillió BAR-listás országban
Vendég: Sebestyén József
Beszélgetőtárs: Gortva Tamás
2010. szeptember 2. csütörtök 17 óra Eko Park Vendéglő (Fürj u.)
MAGYAR NÉPMŰVÉSZETI EST
Vendégek:
HÁRI LAJOSNÉ és FETER FERENCNÉ
népművészek
Dr. BAGDI SANDOR főiskolai docens
Dr. SZABO TIBOR egyetemi tanar
és TANDI LAJOS iró
Közreműködnek: DOMBÓVÁRI LÁSZLÓ ének
SOÓS ISTVÁN szintetizátor
VÁRKONYI GYULA művész
Háziasszony: Dr. SZONDI ILDIKÓ önkormányzati képviselő a
kávéházi estek szerkesztője
Műsorvezető: Dr. TATÁR RÓZSA jogász, író
Az est főrendezője: ILONA MANON ZSOTER ASPEEC alapító elnöke (PÁRIZS)
2010. szeptember 2. csütörtök 18 óra - és Jogtudományi Kar II. sz. épület
Rákóczi tér 1. sz. fsz. tárgyaló.
TANULVA
ÉRVÉNYESÜLNI? -
A felnőttoktatás
előnyei és hátrányai
Vendégek: Bárkányi Júlia igazgató, valamint az iskola tanárai és volt tanulói
Moderátor: Gubáné Szilágyi Ildikó
2010. szeptember 2. csütörtök 18 óra Dóm Hotel (Bajza u. 2.)
RÉGI KISKIRÁLYOK MUNDÉRBAN ÉS CIVILBEN - MA
Vendég: Prof. Bokor Imre
Beszélgetőtárs: Bene Gábor
2010. szeptember 3. péntek 17 óra Reök Palota (Tisza
L. krt. 56.) (Helyszínváltozás!)
Kadocsa Mária klasszikus gitár estje.
Közreműködik Cserenyec Dóra.
Kadocsa Mária: zenei tanulmányait Debrecenben kezdte, először hegedűn majd gitáron.
Szegedre
kerülve Árok Sándor majd Bozóki Andrea tanítványa lett.
2007-ben a szabadkai Guitar Open Festival gitárversenyén második helyezést
ért el.
A szegedi
konzervatórium évei után Budapesten a Zeneakadémia gitár tanszakán folytatta
tanulmányait Eötvös József növendékeként,
ahol az idén előadóművészi diplomát szerzett.
Októbertől a Grazi Zeneművészeti Egyetem mesterképzésén tanul tovább.
Cserenyec
Dóra: a szegedi Vántus István Zeneművészeti Szakközépiskolában, Bozóki Andreánál
tanul.
Számtalan országos és nemzetközi verseny győztese.
Cserenyec
Dóra és Kadocsa Mária az idén második alkalommal vettek részt a Tóparti Akkordok
Gitárfesztiválon Balatonakalin,
ahol Paulikovics Pál gitárművész vezetésével sajátították el a most elhangzó
gitárduót: Ferdinando Carulli: Á-dúr szerenád
2010. szeptember 3. péntek 19 óra Reök Palota (Tisza L. krt. 56.)
SÓTI ERIKA ÉNEKEL
Közreműködnek: Csanádi Hajnalka, Tóth Jonatán.
Zongorán kísér: Nagy-Szabó Kornélia.
Az est házigazdája: Dr. Bagyánszki Mária
Sok szeretettel
várunk mindenkit Sóti Erika önálló estjére. Erika már több versenyen és fellépésen
is eredményesen szerepelt szólóban,
illetve duettben. Kerényi Tiborné Ida néni szárnyai alatt tanult és fejlődött
az utóbbi 5 évben, most nyáron felvételizik egy OKJ-s képzésre Szegeden,
ahol továbbra is énekkel, zenével foglalkozik majd. Ezt követően szeretne
zenei főiskolára menni.
Életében fontos szerepet tölt be a zene, már kiskora óta. 18 év alatt több
hangszeren is tanult játszani,
ám úgy érzi, legkedvesebb hangszere a hangja. Szívéhez közel áll a komolyzene,
ám a musicaleket és az operettet is éenekel.
A műsorban épp ezért musical, illetve operett részleteket is hallunk majd
a komolyzenei számok mellett.
Zongorán kísér: Nagy-Szabó Kornélia.
2010.szept. 3. péntek 20:45: Tisza Lajos krt. és Kossuth Lajos sgt. sarok,
volt Matáv épület I. emelet
ROCK AND ROLL DANCE PARTY
Vendégek: Meglepetés zkr. - élő zenével
Házigazda: Horváth Károly volt versenytáncos - info: 06/20-3988495
Belépő: 1.500.- ft/fő 5 alkalmas bérlet: 3.500.- ft/fő
2010. szeptember 4. szombat 17 óra Acél u. 21.
LECSÓ PARTI GULYÁS LÁSZLÓ KERTJÉBEN
Főz: Horváth József
A lecsót adjuk, a továbbiról mindenki maga gondoskodik.
2010. szeptember 6. hétfő 17 óra Somogyi-Könyvtár
FILMKLUB
A Magyar Televízió Szegedi Stúdiójának archívumából Bubryák István
válogat
KASS
Portré a Kossuth-díjas grafikusművészről
Rendező: Radó Gyula
2010 szeptember 6. hétfő 18 óra Pajta (Roosevelt téri Halász csárda kertjében,
a Híd alatt)
FRANCIA NYÁR SZEGEDEN....zenés est
Az est francia es magyar nyelven zajlik
Közreműködnek: Sir VÁRKONYI GYULA művész
GYÜDI MELITTA ének
GYÜDI ESZTER ének
DOMBÓVÁRI LÁSZLÓ ének
FEHÉRVÁRI LÁSZLÓ szintetizátor
SOÓS ISTVÁN szintetizátor
DUSHA BÉLA foto művész
TÓTH BALAZS video
GAL ANDRAS francia tanár
ANDÓ EMESE haj,smink
ZENEI SZERKESZTŐ
ÉS ÉNEK: TANDI FLÓRA
TECHNIKAI ELOKESZÍTÉS: KECSKEMÉTI TIBOR mérnök-tanár a kávéház fotósa
Háziasszony: Dr. SZONDI ILDIKÓ önkormányzati képviselő, a kávéházi estek szerkesztője
Műsorvezető: Dr.TATÁR RÓZSA jogász, író
VENDEGEK ERIC BLIN tiszteletbeli FRANCIA KONZUL
Coline Trautmann-Gabin A SZEGEDI ALLIANCE FRANCAISE
IGAZGATÓJA
Dr SZALAY ISTVÁN a Kávéház Alapítvány elnöke
Dr. BAGDI SÁNDOR főiskolai docens
Dr. SZABÓ TIBOR professzor
TANDI LAJOS újságíró, valamint
MEGLEPETÉS VENDÉGEK PARIZSBOL ÉS SZEGEDRŐL.
AZ EST FŐRENDEZŐJE ILONA MANON ZSOTÉR az ASPEEC alapító elnöke
MINDENKIT
SZERETETTEL ÉS PÁRIZSI KIS TÉRKÉPPEL VÁRUNK ....
2010. szeptember 7. kedd 17 óra MTA SZAB Székház
Tégy Te is Egészségedért...
Dr. Szirtesi Zoltán könyvének bemutatója
A könyvet bemutatja és a szerzővel beszélget: Hajdú Géza.
Házigazda: Dr. Majzik István kiadó
2010. szeptember 7. kedd 18 óra MTA SZAB Székház
A TÍZEZREDIK MŰTÉT UTÁN
Vendég:
Dr. Baradnay Gyula sebész professzor
Beszélgetőtárs: Tráser László újságíró
2010. szeptember 8. szerda 17 óra Novotel Hotel
AZ ÖSSZEFOGÁS SZEGEDÉRT EGYESÜLET ESTJE
Szeged: tények, tervek, esélyek
Beszélgetés a város építészeti arculatáról
Vendégek: Pálmai Antal elnök és az egyesület tagjai
Házigazda: Tandi Lajos újságíró
2010. szeptember 8. szerda 18,00 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar II.
sz. épület Rákóczi tér 1. sz. fsz. tárgyaló.
A Volt Hadifoglyok
Bajtársi Szövetsége Klub Baka Ernő klubvezető közreműködésével folytatásos
előadást rendez
MÉRT
SZERETEM SZEGEDET
állandó
főcímmel.
Előző előadásunkban
a megszépült Kárász utcáról, a különböző stílusokban épült,
felújított házakról, palotákról, építtetőikről, keletkezésük körülményeikről
hangzott el színes ismertetés, a vízi élet megvillantásával.
A Kárász utca, - mint a város gyalogos főutcája - méltán váltja ki az érdeklődést
és csodálatot, az idelátogatókból és honiakból egyaránt.
Mellette a két folyó - a Tisza és a Maros - sem szorul háttérbe, mert a város
és a folyók összetartoznak.
A témákkal kapcsolatosan, továbbra is érdeklődéssel várjuk a hozzászólókat,
mesélőket, hallgatókat.
Mindenkinek más és más emléke, mondani valója lehet.
Várjuk azokat, akik szeretik a várost, AKIKET MEGÉRINTETT A TÉMA, AKIK SZERETNEK
ITT ÉLNI.
A kávéházi rendezvény minden hozzászólásra nyitott.
A műsor
moderátora: dr Bagdi Sándor főiskolai docens.
Beszélgetőtárs: dr Zenei József tanár, kuratóriumi elnök,a vízi élet szerelmese,
és
dr Nagy Péter, a Kárász utca szerelmese.
Közreműködik: Sóti Erika ének és Sándor Kata vers.
Szervező, műsorvezető és előadó: Szekeres Kató
Továbbra is kellemes estéket kíván a Szeged Irodalmi Kör.
2010. szeptember 9. csütörtök 17 óra Városháza Házasságkötő terem
Ez
itt az én hazám
Fejes Sándor
nótaénekes önálló estje
Bognár
Levente Arad Város alpolgármestere bemutatja városát "Arad város múltja
és jelene" címmel.
Ezen belül a Szabadság szobor történetét is megismerhetjük.
Közreműködnek: Lévai László nótaénekes, Széles Flóra operett énekes, valamint a Dankó kórus.
Kérdező: Bába Lucia a Vajdasági Rádió főmunkatársa
Vendégek:
Dr. Kozma József megyei képviselő
Szirmai László a Magyar Rendezvényirodák Országos Egyesületének elnöke
Balta János a Nyugat - Jelen című magyar újság igazgatója.
Az est
házigazdái:
Dr. Szalay István nyugalmazott államtitkár, a Kávéház Kuratórium elnöke
Fejes Ernő a Magyar Rendezvényirodák Országos Egyesületének tagja, Juhász
Gyula díjas
Szeptember 9. csütörtök 18 óra Hotel Korona / Petőfi sgt.2 /
Merre
tovább baloldal?
Vitaest Halák
László Magyarországon nem éhezhet, nem fázhat senki című könyvéről.
Vendég: Halák László a könyv szerzője
Beszélgető partner: Dr Sipos József történész, egyetemi tanár.
Kocsis István Duna TV kuratóriumának tagja.
Házigazda: Koszó László Szövetség a jövőért mozgalom.
2010. szeptember 10. péntek 15 óra KDNP székház Klebersberg terme (Victor
H. u. 3)
Foto
klub
A Szegedi Amatőr
Alkotók Körének foto klubja a nyári szünet után várja régi, és új tagjait.
fotókat mindenki hozzon magával, a megbeszélt rózsaképeket, és a nyári élményeket
megörökítő képeket is várjuk.
A Szegedi Amatőr Alkotók Körének foto klub tagjai fényképeiből rendezett kiállítás
megtekinthető szeptember hónapban a tarjáni fiókkönyvtárban (Csorba u. 3.)
a könyvtár nyitvatartási idejében.
Háziasszony: Némethné Marika
2010. szeptember 10. péntek 17 óra SZTE Gyógyszerésztudományi kar (Eötvös
u. 6.)
SZEMELVÉNYEK AZ OROSZ ÖTÖK MŰVÉSZETÉBŐL I. rész
Balakirev, Borogyin, Kjui
Video projektoros kivetítés
Házigazda: Varga Ferenc ny. középiskolai tanár
2010. szept. 10. péntek 20 ó 45' Tisza Lajos krt. és Kossuth Lajos sgt.
sarok, volt Matáv épület I. emelet
ROCK AND ROLL DANCE PARTY
- zenekar:
DOLLÁR BOY'S együttes
Házigazda: Horváth Károly volt versenytáncos - info: 06/20-3988495
Belépő: Kávéházi havi program füzettel (lila).
2010. szeptember 11. szombat 16 óra MTA Székház (Somogyi u. 7.)
NEMZETI MAXIMUM KELL!
Vendég: dr. Szili Károly, az Új Tanú c. Közéleti és Kulturális
Krónika felelős szerkesztője
Beszélgetőtárs: Dr. Nagy Péter jogász
Házigazda: Dr. Szalay István matematikus, a Közéleti Kávéház Alapítvány Kuratóriumának
elnöke
Az alábbi
témakörökről tervezzük a közéleti beszélgetést:
- nemzeti minimum, maximum
- nemzeti maximum pillérei (Isten hit, hazaszeretet, család)
- A magyar érdekekről, értékekről, és ezek tiszteletéről (alkotmányos garancia,
törvényi
védelem)
- A médiumok nyelvrontó szerepéről.
- A közoktatásról (magyar irodalom, magyar történelem kétszintű érettségi,
hit és
erkölcstan, keresztény öntudat)
- A magyar föld védelméről
- Az ifjúságról
- A korrupcióról, a nemzetközi pénztőkéről.
2010. szeptember 13-án 17 órakor a Bibliotékában (Kálvária sgt. 14.)
AZ
ERDÉLYI KLUB megalakulása...
Szeretettel
várunk minden érdeklődőt:
a Szegedi Alkotók nevében: Sántáné Kurunczi Mária
2010. szeptember 13. hétfő 17 óra Somogyi könyvtár
Lúgosítás
oxigénnel: Igyunk oxigént címmel.
Dr. Deák Sándor könyvének ismertetője
Előadó: Nagygyörgy Ida , Egészséges életmód tanácsadó
Oxigénszifonnal készített:
Szuperoxigénezett ( 2000mg-orvosi oxigén-/ liter ) víz kóstolásával egybekötve.
2010. szeptember 13. hétfő 18 óra Állam-és Jogtudományi Kar Társalkodó
(Tisza L. krt. 54.)
PAKISZTÁN
Házigazda: Klonkai László egyetemi docens
Vetített képes előadás
2010 szeptember 13. hétfő 18.00 óra Forrás Szálló Rotary 2. terem (Szent-Györgyi
Albert utca 16-24. )
Egészség
Bár Klub: Az embert körülvevő energiamező és az azt építő skaláris energia,
mint quantum gyógyászat
Vendégeink:
Borák Betty metafizikus, metafizikai pszichoterapeuta, alternatív lélekgyógyász
Konkoly Gyula Fusion Excel Hungary manager igazgatója, többszörös középtávfutó
országos bajnok
2010. szeptember 14. kedd 17 óra Alabárdos Étterem (Oskola u. 13.)
AZ ÜLŐ TEVÉKENYSÉG HATÁSA A GERINCBETEGSÉGEKRE
Vendég: Dr. Soproni Lajos főorvos
2010. szeptember 14. kedd 18 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar II. sz.
épület Rákóczi tér 1. sz. fsz. tárgyaló.
Magyarország
és a globalizáció
Előadó : Szekeres
László mérnök
Tárgy: A globalizáció egyes hatásai a magyar gazdaságra.
A globalizáció általános jellemzése
A korszerű
termelési és kereskedelmi módszerek elterjesztése a világon a multinacionális
vállalatok közreműködésével.
- Kereskedelem kiterjesztése a világra
- A korszerű technika világméretű elterjesztése
- Törekvés a gazdaságilag elmaradott régiók felzárkózatására a fejlettekhez
A magyar gazdaság felzárkózásával kapcsolatos fontosabb kérdések
- A gazdasági versenyképesség helyzete
- A költségvetési hiány és az államadósság
- A foglalkoztatás bővítésének a problémái
- A gazdasági fejlődés gyorsításának lehetséges változatai
Az EU tagság hatásai a magyar gazdaság felzárkózási folyamatára.
2010.szeptember 14. kedd 18.00 Bibliotéka ( Szeged Kálvária sgt.14. )
Egészség
Bár Klub: Milyen hatással lehet a születés élménye viselkedésünkre?
A születés életünk
legmeghatározóbb élménye. Bár nem emlékszünk rá, a tudatalattink őrzi minden
mozzanatát. Azok nem képesek önmagukat vagy másokat szeretni, akiknek a születése
körül valami rendellenesség volt. A szeretetre való csökkent képesség a gyökere
társadalmunk betegségének!!!
Vendégek:
Dr. Kriván Márta neurológus és
Detkovics Éva kineziológus, Hellinger terapeuták
2010. szeptember 15. szerda 18 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar II.
sz. épület Rákóczi tér 1. sz. fsz. tárgyaló.
Négy
évtized Izraelben.
Csomós Róbert
író élete és munkássága.
Beszélgetőtárs: Borsi István
2010. szeptember 15. szerda 18 óra Novotel Hotel
Kenéz
Heka Etelka lovag, költő, énekművész
Szegedi Művészköre
Fellépők:
Gyimesi Kálmán Liszt-díjas operaénekes
Szilágyi Annamária színművész,
Kiszeli Zoltán színművész,
Topál Leila Radnóti Gimnázium, diák,
Merényi Nikolett operaénekes
Zongorán közreműködik: Nagyimre Erik zongoraművész, karmester, zeneszerző
A Társaság tagjai:
Sándor
János Jászai-díjas színrendező
Dr. Szalay István kuratórium elnöke, házigazda
Dr. Apró Ferenc ügyvéd, művelődéstörténész
Dr. Baranyai Zsolt, irodalomtörténész
Dr. Balogh Tibor filozófus
Ceglédi Ibolya hegedűművész,
Dr. Makra László professzor
Dr. Bene Gábor politikus, irodalmár
Kohári Nándor önkormányzati képviselő
Dr. Apró Ferenc ügyvéd, művelődéstörténész
Jójárt Erzsébet kerámiaművész, művészetpártoló
Dr. Jójárt Ferenc ügyvéd, művészetbarát
Dr. Szabó Pál jogász, irodalmár, a Szegedi Írószövetség elnöke
Dr. Szávai Mária ügyvéd, műv.barát
Dr. Marosvári Mária ügyvéd, műv.barát
Dr. Tóth Edit ügyvéd, műv.barát
Dr. Tóth Rózsa irodalmár, festőművész
Dr. Tóth István Tibor mérnök
Dr. Lengyel András irodalomtörténész
Sándor János műgyűjtő, irodalompártoló
Marjanovics Mária mérnök,
Marjanovics Dusán mérnök
Dr. Szondi Ildikó fővédnök
Kisimre Ferenc Telin TV
Hegyközi Mária Magdolna asztrál-fizikus
Ékes Ildikó vállalkozó,
Gaál Gabriella mérnök, művészetpártoló,
Szűcs Ágnes újságíró
Tóth Rózsa kávéházi háziasszony
Aigner Jenő vállalkozó, szervező
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
2010. szeptember 15. szerda 18.00 MTESZ( Kígyó u.6.)
Egészség
Bár Klub: Életmód változtatás, és szemléletváltás a testi- lelki egészség
megőrzéséért 2.rész
Sok- sok előadást
hallgattunk már ebben a témában, de igazi változtatást csak kevesen tudnak
beépíteni a mindennapjaikba.
Vendégeink személyes tapasztalata hiteles módon bizonyítja, hogy a helyes
táplálkozás és életmód,
valamint a gondolkozás megváltoztatása valóban segíti a gyógyulást és a betegségek
megelőzését.
Brunner Katalin erről szóló internetes blogja www.zoldsegdieta.com több olvasónak
nyújtott már eddig is segítséget,
és erőt adott a változás elindításához. Háziasszony lévén sok-sok hasznos
gyakorlati tanáccsal tud segíteni minden érdeklődőt.
Beszélgetéssorozatunk célja, segíteni az elméletet átültetni a gyakorlatba.
Biztos, hogy együtt könnyebb szokásainkat átalakítani!
Vendégeink:
Brunner Katalin (zöldségdiéta internetes blog megalkotója)
Dr. Sipos Tibor orvos természetgyógyász
Tóth Zoltán Tai Chi-Chi Kung mester, kínai masszőr
2010. szeptember 16. csütörtök 17 óra 1000mester TISZK központi épülete
( Kálvária sgt.84-86.)
Szülői
és iskolai összefogás a tanulók sikerességéért
az 1000mester TISZK tagiskoláiban
Elért eredmények
-- Jövőbeni lehetőségek
Beszélgetőtársak
: szülők, tanulók, az iskolák képviselői
Remény Háza Család Műhely vezetője Szászi Balázs
Háziasszony : Szebenyiné Csóka Beáta
1000 Mester Szakképzés-szervezési Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. szakmai
vezető
Moderátor : Balogh Mihályné szakmai önkéntes
2010. szeptember 17. péntek SZTE Gyógyszerésztudományi Kar (Eötvös u. 6.)
SZEMELVÉNYEK AZ OROSZ ÖTÖK MŰVÉSZETÉBŐL II. rész
Muszorgszkij, Rimszkij-Korszakov
Video projektoros kivetítés
Házigazda: Varga Ferenc ny. középiskolai tanár
2010. szeptember 17. péntek 20 ó 45' Tisza Lajos krt. és Kossuth Lajos
sgt. sarok, volt Matáv épület I. emelet
ROCK AND ROLL DANCE PARTY
zenekar:
STAND UP együttes
Házigazda: Horváth Károly volt versenytáncos - info: 06/20-3988495
Belépő: 1.500.- ft/fő 5 alkalmas bérlet: 3.500.- ft/fő
2010. szeptember 18. szombat 8 óra Városi Sportcsarnok előtt
KERÉKPÁR
TÚRA MAGYARKANIZSÁRA
Útvonal: Szeged
- Szőreg - Újszentiván - Tiszasziget - Országhatár - Gyála - Szerbkeresztúr
-
motorcsónakos tiszai átkelés - Martonos - Magyarkanizsa - ebéd után Horgos
- Szeged
Látnivalók:
Magyarország legalacsonyabb pontja - Tiszaszigetnél
Magyarkanizsa (városnézés) - Horgos (Kamarás-erdő)
Étkezés:
ebéd a Magyarkanizsai Halászcsárdában (nem csak hallé)
Költségek: a tiszai motorcsónakos átkelés + ebéd 600 dinár (kb. 1800,-Ft).
Kérjük a
dinárt előre megváltani.
Kötelező felszerelés: sárga láthatósági mellény, csengő, első-hátsó világítás.
A szervezők egy szerviz személygépkocsit is biztosítanak, tartalék kerékpárral.
Túravezető: Dr. Tóth Imre
Az útvonal
a szegedi székhelyű GO-ENVIROMENT Környezetvédő Egyesület által a közelmúltban
átadott
"Szeged - Szabadka testvérvárosok közötti túraútvonal" első része.
Jelentkezés:
szeptember 15-ig Dr. Szondi Ildikónál személyesen, telefonon (30-9638-137),
vagy e-mailben (szondi@juris.u-szeged.hu) .
A részvétel költségeit a helyszínen kell fizetni.
Javasoljuk
a túra előtti kerékpározást, valamint műszakilag alkalmas kerékpár megválasztását.
Csomagtartót használjunk!
2010. szeptember 18. szombat 15.00 Katolikus Közösségi Ház (Kálvária-Korda
utca sarok)
Egészség
Bár Klub: SENSOLITE a gyógyító fény és SZOMATOINFRA a sugárzásmentes szűrővizsgálat
Vendégeink:
Dr. Vastagh Aladár orvos igazgató, Dr. Hegyközi József háziorvos,
Nagy Erika orvos látogató, Rébék Zoltán előadó
Egészség Bár Klub: Negatív minták és szokások a rákbetegség hátterében
2010. szeptember 18. szombat 16 óra Millenniumi Kávéház (Dugonics tér 12.)
Sahaja
jóga, az önmegvalósítás jógája
Lajtai László
és Máté Péter jógaoktatókkal beszélget Sóti Judit természetgyógyász.
Hogyan
állíthatja a hétköznapi ember a kundalini-energiát a spirituális önmegvalósítás
szolgálatába?
Hogyan működik az ember finom energiarendszere?
Milyen egyszerű gyakorlatok segítik az önvalónk megtapasztalását?
Melyek az otthoni meditáció előnyei, hatása a mindennapokra?
Hogyan, hányszor kell egy nap meditálni és milyen hosszan?
Nemcsak
ezekre a kérdésekre kap választ az, aki eljön a rendezvényre, hanem gyakorlatban
is kipróbálhatja a sahaja jógát.
Nem kell semmilyen eszközt (plédet, polifómot) magával hoznia senkinek, ezek
a gyakorlatok széken ülve végezhetőek.
Shri Mataji
Nirmala Devi - a Sahaja Jóga megalapítója - 1923 március 21-én született India
Maharashtra államában,
Chindvara-ban, keresztény családban. 1942-ben, a Mahatma Gandhi által meghirdetett
Szabadítsuk fel Indiát mozgalomban
való aktív részvételéért letartóztatták, és börtönbe zárták. Később férjhez
ment, majd Shri Mataji eleget téve családi kötelezettségeinek
(felnevelte gyermekeit), nekilátott spirituális küldetése beteljesítésének.
Létrehozta a sahaja jógát, és ingyenesen oktatja a világ több országában.
2010. szeptember 20. hétfő 17 óra Csongrád megyei Önkormányzat Aula (Rákóczi
tér 1.)
AMERIKAI MAGYAR ÉLET
Szentgyörgyi
Anna (SZTE) és Balázs Gábor (Toledo, USA) foto kiállítása
Megnyitja: Magyar Anna a Megyei Önkormányzat elnöke
18 órától a Csongrád teremben beszélgetés az alkotókkal és további amerikai képek vetítése projektorral.
Beszélgetőtárs: Csányi László megyei önkormányzati képviselő
Háziasszony: Szondi Ildikó belvárosi önkormányzati képviselő
2010. szeptember 20. hétfő 17 óra Móra Ferenc Múzeum Természettudományi
Kiállító terem
Az
Öngyógyítás művészete az emberi test csodája, a rák megelőzése és gyógyítása.
Előadó:
Dr. Peresztegi Sándor Honoris Causa PhD. egyetemi tanár, tudományos cikkíró,
és egyetemi tankönyvíró.
Antioxidánsok,
a szabadgyökök ellenségei, az immunrendszer erősítői.
Adjon esélyt a gyógyulásra, hozza magával családját, ismerőseit.
Peresztegi
Professzor Úrhoz konzultációs lehetőség, előzetes bejelentkezés alapján
az Ön meghívójánál: Nagygyörgy Ida +36-20-222-77-10
2010. szeptember 20. hétfőn, 18 órakor, a BIBLIOTÉKÁ-ban, - Kálvária sgt.
14.
ÍRÓKLUB
- Spontán beszélgetés egymás közt.
Résztvevők:
az éppen ráérő és a Kávéházba betérő írók, költők… továbbá az esetleg ráérő
érdeklődők.
Aki hellyel kínálja a betérőket: Tatár Rózsa"
2010. szeptember 21. kedd 17 óra Városháza, Díszterem
MEGEMLÉKEZÉS GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN SZÜLETÉSÉNEK ÉVFORDULÓJÁRÓL
Előadó: Szabó Tamás főrestaurátor
Koszorúzás
A szegedi SZÉCHENYI KÖR programja
2010.
szeptember 21. kedd 18 óra Korona Hotel (Petőfi sgt. 2.)
EMLÉKEIM
WASS ALBERTRŐL
Vendég: Péterffi
Gyöngyi író (USA)
Beszélgetőtárs: v. Szilágyi Árpád a Magyar Kultúra lovagja
2010. szeptember 22. szerda 17 óra Somogyi Könyvtár
Kőszilánkok.
Vendég:
Kalmár Márton szobrászművész, a könyv szerzője
Bemutatja a könyvet és a szerzővel beszélget: Kovács Miklós.
Házigazda: Dr. Majzik István kiadó
2010. szeptember 22-én 17 óra Állam-és Jogtudományi Kar Társalkodó (Tisza
L. krt. 54.)
A
RENDSZERVÁLTÁS PROBLÉMÁI ÉS KUTATÁS LEHETŐSÉGEI
Vendég: Prof. Dr. Tőkés Rudolf politológus, emeritus professzor, University
of
Connecticut. (USA)
Házigazda: Dr. Révész Béla politológus (SZTE ÁJTK)
2010. szeptember 22. szerda 18 óra Roosevelt téri Halászcsárda
Mesék az Erőről...
A Titok,
amit mindenki elfelejtett: Teremtés
A mindennapok Csodái
Dezső Csaba Péter
archeikus sorsképelemző
Háziasszony:
Princzné Katalin
pszichotronikus tanítvány
Reiki Mester
A "Mesék az Erőről…" nagysikerű beszélgetés további folytatása,
együttgondolkodása....
Minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk, aktív részvételére számítunk.
2010. szeptember 23. csütörtök 17 óra TIK (Szeged, Ady tér 10.)
Calivita cég orvosi előadása
"Legyél saját magad háziorvosa!"
Dr. Kokrehel Hajnalka, háziorvos tart előadást
Az előadással kapcsolatban érdeklődni lehet:
Felső Andrea: 20 851 7444
felsoandi@gmail.com
Szeptember 23. csütörtök 18 óra Hotel Korona / Petőfi sgt 2. /
Merre tovább baloldal ?
Esélylatolgatás.
Beszélgetés
a közelgő önkormányzati választásokról.
Előadó: Dr Sipos József történész, egyetemi tanár
Házigazda: Kószó László Szövetség a jövőért mozgalom
2010.
szeptember 24. péntek 18 óra Sándorfalva Művelődési Ház
PALLAVICINI TERV
Városfejlesztés Sándorfalván 2006-2010 között
Házigazda: Kakas Béla polgármester
2010. szeptember 24. péntek 20 ó 45' : Tisza Lajos krt. és Kossuth Lajos
sgt. sarok, volt Matáv épület I. emelet
ROCK AND ROLL DANCE PARTY
zenekar ROYAL COMPANY együttes
Házigazda: Horváth Károly volt versenytáncos - info: 06/20-3988495
Belépő: 1.500.- ft/fő 5 alkalmas bérlet: 3.500.- ft/fő
2010. szeptember 25. szombat 17,30 Paprika Múzeum Röszke II. ker. 50/b.
Múzeum
és üzemlátogatás.
Tárlatvezető:
Molnár Anita tanár
Programszervező: Borsi István
Telefon: 0630 9036910.
Indulás:
Szeged Mars térről autóbusszal 16,35 órakor
Leszállás a Paprika Múzeumnál.
2010. szeptember 27. hétfő 17 óra 90 C Étterem (Kelemen u.)
"A
BECSÜLETES GAZDASÁG EGYBEGYŰLT"
Adatok a szeged-szatymazi
szőlőhegyi gazdaközösségek működéséhez
Vendégek: Mód László és Simon András a kötet szerzői
A kötet
két szatymazi szőlőhegyi gazdaközösség jegyzőkönyveinek (19-20. század) a
közlésére
és a források értelmezésére vállalkozott. Újabb adatokat szolgáltat a szegedi
szőlő- és borkultúra történetéhez és néprajzához.
2010. szeptember 27. hétfő 18 óra SZAB Székház
A
"valódi" van Gogh művészete és betegségei.
Diavetítéssel
kísért előadás.
Előadó:
dr. Kováts László neuro-pszichiáter főorvos
Házigazda: dr. Nagy Ferenc szakközgazdász
Közreműködik: Patyi Dezső technikus
2010. szeptember 28. kedd 17 óra Somogyi Könyvtár
(Helyszínváltozás!)
Barangolások az USA K-i és Ny-i partján.
New York, Washington, Los Angeles, Las Vegas, Sequoia Nemzeti Park,
és Yosemite.
Előadó: Varjú Zoltán, idegenvezető.
Diaképes előadás
2010. szeptember 29. szerda 17 óra SZTE Állam- és Jogtudományi Kar II.
sz. épület Rákóczi tér 1. sz. fsz. tárgyaló.
"Méztől
dagadva megreped a szőlő,
s a boldogságtól elnémul a szóló."
SZEPTEMBERI
ÁHITAT
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ UTOLSÓ VERSEI
Irodalmi beszélgetés
Előadó: Dr. Rozsnyai Jenőné ny. középiskolai tanár
Beszélgetőtárs: Varga Ferenc ny. középiskolai tanár
2010. szeptember 29. szerda 18.00 Milleniumi Kávéház ( Dugonics tér 12.)
Egészség
Bár Klub: Negatív minták és szokások a rákbetegség hátterében
A rákbetegség
okait vizsgálva a káros környezeti hatások mellett figyelembe kell vennünk
negatív gondolkodási és viselkedési mintáinkat. Ezek a következőek lehetnek:
önérvényesítés hiánya,
másoknak való megfelelés, nemet mondásra való képtelenség, túlzott maximalizmus,
túlgondoskodás másokról,
önfeláldozás stb. A betegséget a saját szolgálatunkba kell állítanunk, ami
azt jelenti,
hogy meg kell néznünk, mire akarja felhívni a figyelmünket. A figyelem fókuszába
került mintákat,
és szokásokat szükséges megváltoztatnunk a gyógyulás érdekében.
Ehhez nyújthat segítséget a pszichológus szakember.
Vendégeink:
Vargáné Kopornyik Zita, pszichológus
Vargáné Kósa Ildikó, viselkedéselemző pszichológus
Varga Mátyás, viselkedéselemző pszichológus
2010. szeptember 30. csütörtök 17 óra Zrinyi Ilona Általános Iskola
FONTOS SÁNDOR FESTŐMŰVÉSZ EMLÉZETE (1920-1991)
Vendég: Tandi Lajos újságíró, a Szeged c. folyóirat főszerkesztője
Beszélgetőtárs: Polner Zoltán költő
Házigazda: Dr. Majzik István a Bába és Társai Kft. ügyvezetője, kiadó
A Szegedi Szépírás októberi számának bemutatása
2010. szeptember 30. csütörtök 17.30. Korzó Zeneház (bejárat a Feketesas
u. felől)
VENDÉGEK
KARDOS GÁBOR ÉS BARÁTAI
Házigazda: Dr.Ordasi
Péter főiskolai tanár, karnagy
Barátok:
Gyüdi Sándor
Herczeg Ágnes
Kerek László
Molnár László
Pál Tamás
Rákai András
Szonda Éva
Vajda Juli
Zalánki Rita
a névsor
még nem teljes, de részben a közreműködőket is tartalmazza.